Rabbi Shaul Brach

Shaul Brach rabbira (1865 Nyitra – 1940 Kassa) gyermekkorától kezdve a Tóra iránti szeretet és a Hásemtől (Ö-valótól) való félelem volt jellemző. Édesanyja közvetlenül a Bar micva után, 13 évesen elvitte őt Husztba (Khusztba), a Magyarország másik végén fekvő városba, hogy a híres Tóra-tudós, Moshe Shik rabbi - aki Maharam Shik néven ismert - jesivájában tanuljon, ahol az ifjú Shaul egyre feljebb és feljebb emelkedett a Tóra ismeretében és Hásem szolgálatában.

Shik rabbi halála után a fiatal Shaul Mattersdorf-ba (Nagymarton) ment ahol négy évig Shmuel Ehrenfeld rabbi jesivájában tanult. Feleségül vette Krausz Rivkát Uhelből (Sátoraljaújhely), ahol aztán a házaspár letelepedett és jesivát nyitott. Nem sokkal később magendorfi (Nagymegyeri) rabbi lett, ahol nagy eredményeket ért el a közösség szellemi szintjének emelésében. Amikor 18 év rabbi szolgálat után elhagyta Magendorf-ot, már többé nem ugyanaz a hely volt, mint amikor megérkezett oda. Minden család szigorúan betartotta a Tóra parancsait és hiteles zsidó oktatásban részesítette gyermekeit.

1910-ben megválasztották a krulei (Nagykárolyi) ortodox közösség főrabbijává. 1923-ban a Kashoy (Kassa) ortodox közösség főrabbija lett, amely néven a mai napig Der Kashoy'er Ruv, Kashoy rabbijaként ismert. Számos könyvet írt a Tóra minden témájáról, ám ezek közül csak tizet nyomtattak ki, melyek minden Tóra-szerető számára jól ismertek. Szigorúan tartotta az ortodox hagyományt és szilárdan kiállt a Tóra igaz útjának folytatása mellett. Igazi tórai személyiség volt, sosem a saját ösztönei és érdekei vezérelték, hanem azt tartotta szem előtt, hogy mi Hásem akarata, mit mond a Tóra.

Alázatossága és kedvessége közismert volt. Egyik tanítványa Yoel Lebowitch elmesélt egy történetet, amikor a püspökladányi pályaudvaron a budapesti vonatra vártak. A vonat már megérkezett, de Shaul rabbi meg sem mozdult. Yoel kérdésére "Rebbe, miért nem jön? A vonat mindjárt indul.” Rabbi Shaul így válaszolt: "Nem tudok menni, valaki megkért, hogy figyeljek a bőröndjére, de még nem jött vissza.” Shaul rabbi, annak ellenére, hogy kiemelkedő rabbi volt, akit mind a magyarországi mind pedig a határon túli zsidóság is tisztelt, nem tartotta megalázónak, hogy valakinek a csomagjait őrizze. Ellenkezőleg, meg volt elégedve azzal, hogy teljesítheti ezt a micvát. A történetből azt is megérthetjük, hogy Brach rabbi nem törte magát annak érdekében, hogy úgy nézzen ki mint egy nagy rabbi és az emberek már messziről felismerjék. Ha úgy nézett volna ki, mint egy rabbi, senki sem merte volna megkérni egy ilyen szívességre.

Másrészt, amikor Háshem érdekében harcolni kellett, nem volt tekintettel semmire, sőt olykor még saját magát is veszélybe sodorta. Példa erre a következő történet:

Amikor Brach rabbi Krule rabbija lett, Krule még Magyarországhoz tartozott. Az első világháború után azonban Krule-t Romániához csatolták, ahol nem volt olyan megosztottság a zsidók között, mint korábban Magyarországon (ahol az ortodox, a neológ és a status-quo közösségek el voltak különítve), hanem az állam minden zsidót egy közösség tagjának tekintett, függetlenül attól, hogy milyen szinten tartja a Tórát. Az egykori magyarországi ortodox vezetők meg akarták őrizni az ortodoxia hagyományait, ezért 1924-ben találkozót hívtak össze Bukarestben, amelyen részt vett a román oktatási miniszter, több tisztviselő és a romániai zsidó közösségek képviselőinek egy része. Az ortodoxia vezetését olyan embereknek akarták átadni, akiknek az ortodoxiáról alkotott nézetük nem az igaz Tórán alapult, és belülről akarták megváltoztatni a régi rendet, felhasználva az oktatási miniszterhez és más román politikusokhoz fűződő kapcsolataikat.

A találkozóra néhány nappal Brach rabbi lányának halála után került sor. Mély gyásza ellenére felkelt, és egészen Bukarestig ment, hogy részt vegyen ezen a sorsdöntő találkozón. Több órás vita után az egyik rabbi, aki az ortodoxia lényegén változtatni akarókat támogatta, beszédbe kezdett, mondván, nincs más választás, mint elfogadni a változásokat, más időket élünk.

Brach rabbi felállt a helyéről, engedélykérés nélkül felment az emelvényre, a beszéde közepén félbeszakította a beszélőt és oroszlánként ordított, egyenesen az oktatási miniszter arcába nézve, mondván:

„Meg kell tudja miniszter úr, mi zsidók vagyunk Avrohom Jicchok és Yaakoiv fiai, hívők a hívők fiai, az élő Isten fiai, körülbelül 4000 éve kaptuk meg a szent Tóránkat a Sínai-hegyen, körülbelül 2000 éve, hogy elterjedtünk világszerte, száműzetésünk minden évében szüleink a lelküket adták, hogy megtartsák a Tórát, és nem akartak a Tórában egyetlen betűt vagy betű szélét sem megváltoztatni. Embereink ezreit égették el és ölték meg mindenféle gyilkosságban ezért, és semmit sem módosítottunk a mi szent Tóránkon. Mi itt és most is készek vagyunk szó szerint feláldozni lelkünket közösségeink létezéséért a régi rendjükben úgy, ahogy azt szüleinktől kaptuk, anélkül, hogy bármit is megváltoztatnának a leírtakban vagy a szokásokban.

A miniszternek tudnia kell, hogy száműzetésünk idején is mi vagyunk a leghűségesebbek az államhoz és a kormányzathoz, amire a Tóra is figyelmeztet. De mindez csak addig lehetséges, amíg az állam ahol élünk, megadja nekünk a lehetőséget, hogy a Tóránk szerint éljünk, ami mindenhol alapvető jogunk. Ha ezt megkapjuk, akkor mi leszünk az állam leghűségesebb polgárai, és betartjuk minden törvényét. De abban a pillanatban, amikor az állam olyan törvényt hoz, amely eltöröl vagy megzavar minket a Yisroél vallásával kapcsolatos ügyekben, levetjük magunkról az állam igáját, és nemcsak hogy nem engedelmeskedünk, hanem harcolunk ellene minden erőnkkel, minden módon és eszközzel, amíg szó szerint fel nem áldozzuk lelkünket. Vallási kérdésekben és a Tóra törvényeiben csak nagy rabbijainknak és tanítóinknak engedelmeskedünk, és ahogy ők parancsolják, mi úgy fogunk cselekedni. Parancsaik azonban csak a Shulchan Aruch és a Tóra szavain állhatnak, amit a Sínai hegyen kaptunk. Ezért arra kérem a legtiszteltebb minisztert, hogy vegye a szívére szavainkat és engedje, hogy ez a találkozó a rabbik és az itteni közösségi vezetők döntései szerint folytatódjon.”

A teremben tartózkodó emberek megdöbbentek. Románia akkoriban nem volt demokratikus állam.  Ha a kormány minisztere részt vett egy találkozón, akkor a résztvevőknek az ő kívánsága szerint kellett szavazniuk és megállapodniuk. Ennek megszegése súlyos büntetésekkel, például börtönnel, pénzbírsággal és hasonlókkal járt. Így már jobban érthető a félelem, ami eluralkodott a résztvevőkön. Meglepetésükre azonban a miniszter felállt és bejelentette, hogy a találkozó a rabbik kívánsága szerint és a Brach rabbi által elmondottak szellemében folytatódjék. Emiatt az eset miatt maradtak az ortodox közösségek egészen a második világháborúig érintetlenek.

Shaul Brach rabbi ellenezte a cionizmust, sőt az Agudát is, melyet könyveiben is megemlített. Nemzedékének minden vezetője és Tóra tekintélye is nagy tisztelettel volt felé, ami így is maradt mind a mai napig. Az esküvője napjától kezdve egészen az utolsóig jesivát vezetett, több ezer nagyszerű tanítványa (tlamidim) volt, közülük sokan rabbik és vezetők lettek hiteles Tóra közösségekben és gyülekezetekben.

5700 Svát hó 26-án (1940. február 5.) hunyt el. Kashoyban temették el, ahol a sírja a mai napig áll. Ami az utókor számára maradt: szent könyvei közül a leghíresebbek Avois Al Bonim, Mishmeres Elozor és sok más, valamint leszármazottai és tanítványai, akik folytatják útját, a szent Tórában megírt Háshem útját. Érdeme oltalmazzon minket.

Források: "Shaul Bechir Hashem" , "Kochvei Or", Ivelt.com és mások