Felkészülés Tisri hónapra
Felkészülés Tisri hónapra, a Főünnepekre és a többi ünnepnapra
Magyar askenáz szokások szerint.
1. A nagyünnepi időszakra előre készüljünk lélekben. Nézzük át az imarendet, olvassuk el a különleges imákat és a fordításaikat, nézzük meg és értsük meg az amida és kaddis változásait. Tervezzük meg az étkezéseket, különösen azt, hogy szukkotkor hol fogunk enni. A hajnali szlichot imák egyik értelme szintén a lelki felkészülés.
Újév - Ros Hasana
2. Az Újév mindkét estéjén a lakomában szimbolikus ételeket fogyasztunk. A kalácsot mézzel esszük és utána, külön áldással, mézbe mártott almát is eszünk, hogy édesedjen nekünk az új év. Az imakönyvek számos más szimbolikus ételt is ajánlanak.
3. Újév napján -szombatot kivéve- a sófár hangját meg kell hallgatnunk, mind a musszaf ima előtt, mind utána. De imától függetlenül is teljesíthető ez a micva. Ez a kötelezettség csak férfiakra vonatkozik.
4. Újév első napjának mincha imája után szokás taslichot csinálni, vagyis szimbolikusan a bűnöket élővízbe szórni. Ehhez szentírási idézetek olvasunk, elsősorban Micha prófétától. Akinek ekkor nem jut rá ideje, a következő egy hétben pótolja be.
Taslich, Williamsburg NY, az East River-nél, Ros Hasana és Jom Kippur között (kép: Vladimir Badikov)
5. Az Újév utáni első nap Gedalja böjtje (ha szombatra esik, akkor vasárnap van a böjt), hajnalhasadástól teljes sötétedésig tart a böjt, ivás és evés nélkül. Ez egyike a történelmi böjtöknek, vagyis a történelmi cselekedet felelősségére ébreszt.
6. A Megtérés 10 napja alatt, vagyis az Újévtől Jom Kippurig terjedő időszak miden napján -szombat kivételével- kétszer mondjuk az Avinu Malkénu imát. A szombat a Haftara "Térj meg, Izrael!" felszólítása miatt kapta a Sabosz Suvo nevet.
7. Ebben az időszakban nagyon figyeljünk minden cselekedetünkre, így hosszantartó szokásunkká válhat az odafigyelés. Mind Újév, mind Jom Kippur az Ítélet Napjai, amikor életünket meghatározó égi döntés születik rólunk.
Jom Kippur előtti nap
8. Az Engesztelőnap előtt szokás kapórét csinálni, egy baromfi, hal, esetleg pénz szimbolikus meglengetésével. Férfiak szoktak mikvébe menni ezen a napon.
9. Viszonylag korán mondjuk a déluána imát, utána lakomát tartunk és a gyerekeket megáldva megyünk az esti imára. Az ünnepi gyertyák mellett egy 25 órán át égő gyertyát is gyújtunk, amelyről fogjuk majd a havdala gyertyát meggyújtani. Egy másik gyertyát szokás (legtöbbször már a zsinagógában) az elhunyt családtagok emlékére gyújtani. Bár böjtölünk, az asztalt fehér abrosszal borítjuk le az ünnepre.
Engesztelőnap - Jom Kippur
10. Engesztelőnapon estétől estéig tilos enni, inni, bőrcipőt viselni, mosakodni (a rituális kézleöntést és a piszok eltávolítását kivéve), a testet kenni és a házasélet. A szombati tilalmak is érvényesek. Alvástól eltekintve szinte az egész napot imádkozással töltjük.
11. Az esti imát megelőzi a Kol Nidré, amiben közösen kérjük, hogy a meggondolatlan fogadalmaink ne tartsanak minket örök fogságban.
12. A reggeli imában a Tóraolvasás után együtt emlékezünk a halottakra (mazkir).
13. A délutáni és esti imák között a külöleges Neila imát mondjuk, utolsó erőfeszítésként az őszinte megtérés felé. Az ima és a "Hosszúnap" végét enyújtott sófárhang jelzi.
14. Havdalakor borra és (az ünnep alatt végig égő mécsesről meggyújtott) gyertyalángra is mondunk áldást (szombaton persze fűszerre is).
15. A szukkoti sátorhoz, ha mi építjük, már Engesztelőnap kimenetelekor nekikezdünk. A sátor legfeljebb egy oldalról legyen nyitott, a tetejére feldolgozatlan nyövényt rakunk, pl nádat vagy örökzöld fák ágait. A sátortető szabályai összetettek, érdemes segítséget kérni!
16. Még az ünnep bejövetele előtt összeállítjuk, illetve kicsomagoljuk a négy növényt, a lulav-csokrot.
Sátoros Ünnep - Szukkot
17. Minden rendes étkezést a sátorban fogyasztunk el. Kivételt csak a nassolás jelenthet (de csak nem lisztből készült ételt), legjobb, ha bármit csak a sátorban fogyasztunk. Ha az időjárás engedi, sátorban is alszunk. A sátorlakás kötelezettsége csak férfiakra vonatkozik.
18. Szukkotkor és félünnepen a Hallél ima előtt kézbevesszük és meglengetjük a négy növényből álló lulav-csokrot. Ehhez először jobb kézbe vesszük a három száras növényt, bal kézbe pedig a lefelé álló eszrogot. (Balkezesek pont fordítva.) Miután elmondtuk az áldást, megfordítjuk az eszrogot és a többihez hozzáfogva a hat irányba lengetjük (kelet-dél-észak-nyugat-fent-lent). A Hallél zsoltárok alatt kézben tartjuk és bizonyos mondatokhoz kapcsolódóan újra a hat irányba lengetjük a lulav-csokrot. A Hosanna körmenetnél viszont csak kézben tartjuk, de nem lengetjük azt. Az ünnepi csokor kötelezettsége is csak férfiakra vonatkozik.
19. Félünnepeken rakunk tfilint, de a Hallél előtt levesszük. Minden hétköznapi elfoglaltságunkat csökketjük ezeken a napokon.
20. Szukkot utolsó félünnepén, Hosanna Rabbakor hét körmenet van, a végén -a vízért való ima miatt- öt fűzfaágból álló kis csokrot is kézbeveszünk.
Bnei Brak-i Lelov Rabbi(meghalt 5760/2009), Hosanna Rabba (kép: Lelov Network)
Smini Aceret
21. Smini Aceret napján is a sátorban eszünk, de már áldás nélkül. Aludni nem szokás ott.
22. A reggeli imában a Tóraolvasás után együtt emlékezünk a halottakra (mazkir). Utána közösen imádkozunk az új év esőiért.
Szimchát Tora
23. Szimchát Tora estéjén és reggelén is hét körmenetet tartunk a tóratekercsekkel. Reggel mindenkit felhívnak a tórához, még a barmicvó előtti fiúkat is. Akik nem tudják elmondani az áldást, azok együtt jönnek fel egy felnőttel. Az utolsó előtti felhívott a tóra vőlegénye, ő olvassa a Tóra utolsó mondatait. Az utolsó felhívott pedig Mózes első könyvéből a teremtés történetét olvassa. Magyarországon az a szokás, hogy az így megtiszteltek később lakomát rendeznek a közösség számára.
Összeállította: Hegedüs Saul
Boldog újévet, Ksziva va'chaszima tovah és kellemes ünnepeket kívánunk!