Néhány felemelő történet a szukkóról
Tur Orách Chájim, Szimán 625
„Sátorokban lakjatok hét napon át (...) Hogy megtudják a ti [következő] nemzetségeitek, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről. Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.” (3Mózes 23:42–43)
A vers összekapcsolja a szukkó építésének parancsolatát az Egyiptomból való kivonulással. Hasonlóképpen számos további parancsolat is kapcsolódik a kivonuláshoz, hiszen ez egy olyan esemény volt, amelyet a saját szemeinkkel láttunk és a füleinkkel hallottunk, és amelyet senki sem tagadhat le.
Szukkó építés, Williamsburg, Brooklyn NY (kép: Vladimir Badikov)
A Kivonulás a Teremtő, áldassék a Neve, létezésének igazságára tanít bennünket: arra, hogy Ő teremtett mindent az Akarata szerint, továbbá rendelkezik a kellő hatalommal és az uralkodásra vonatkozó, illetve minden egyéb olyan képességgel, amely azt eredményezi, hogy mind a felsőbb, mind az alsóbb szférák világa az Ő akaratát teljesítse. Nincs olyan létező, amely ráerőltethetné akaratát, ahogyan azt a mi esetünkben is bizonyította, amikor jelekkel és csodákkal kivezetett bennünket Egyiptom földjéről.
A szukkók, amelyeket a vers tanúsága szerint Ő biztosított számunkra, hogy bennük lakozzunk, valójában a Dicsőség Felhői voltak, amelyek körülvettek minket, nehogy a hőség vagy a nap kárt tehessen bennünk. Mindezen történések demonstrálására pedig megparancsolta nekünk, hogy tartsuk meg a szukkosz ünnepét, hogy emlékezzünk az Ő csodáira és félelmetes tetteire.
Ushpizin-mizrach Noy Szukkah (díszítés) Bukovina, 1920s. (Forrás: Mievr)
Továbbá, ugyan niszán hónapban hagytuk el Egyiptomot, mégsem azt parancsolta nekünk, hogy az évnek ebben az időszakában készítsünk szukkót, ugyanis ez nyárra esik, és az emberek ilyenkor amúgy is hajlamosak árnyékot adó kunyhókat építeni. Így nem válna nyilvánvalóvá, hogy a szukkót a Teremtőnk – legyen áldott – micvójának teljesítése céljából készítettük. Ezért inkább azt parancsolta nekünk, hogy a hetedik hónapban (tisré) készítsük el szukkóinkat, amely az esős évszakban van, amikor az emberek szokás szerint elhagyják a nyári kunyhóikat, hogy visszatérjenek az otthonaikba. Mi azonban éppen ekkor hagyjuk el az otthonainkat, hogy szukkókban lakjunk. Ezzel a cselekedetünkkel megmutatjuk, hogy a szukkóban való tartózkodásunkkal a Királyunk parancsát teljesítjük.
A munkácsi rabbi, Chájim Elózor Spira (5697/1937-ben hunyt el) rabbi története:
„Minden bennszülött sátorokban lakjék Izraelben.” (3Mózes 23:42)
Mondhatnánk erre a versre, a szent rimánovi Cvi Hirsch HoKohén rabbi, az érdemei óvjanak bennünket, által elmesélt történet szerint, aki minden évben szukkósz ünnepén szokta elmesélni ezt a történetet:
A kora középkorban a Rajna mentén élt egy olyan jámbor, istenfélő közösség, amelynek a tagjai olyan buzgó eltökéltséggel ragaszkodtak a szukkosz micvóihoz (parancsolataihoz), mígnem szentül és visszafordíthatatlanul megfogadták: soha többé nem hagyják el a sátrat!
Szukkó, Ungarische Häuser (magyar házak), Jerusalem
Amikor elérkezett a tél elbírhatatlan hidege, egy felhő ereszkedett alá az Égből és meleg vidékre vitte mindannyiukat, hogy a hidegben ne eshessék bajuk a szukkóban. Az emberek e csodát látva ánséj szukkosznak, azaz a szukkosz embereinek kezdték hívni őket és családjaikat.
Ez a történet azóta is él az istenfélő és igazságszerető hoszidok ajkain, akik mindezt a rimanovi rebbe szent szájából hallották, évről-évre. A munkácsi rebbe hozzáteszi: a történet utalás számunkra arra vonatkozóan, hogy ha nagy átéléssel és örömmel ülünk a szukkóban és élvezzük az élmény különleges „ízét”, oly mértékben a részévé, a lakosává, vagy ahogy a tórai versben szerepel, „bennszülötteivé” válhatunk, hogy azt sem tudjuk elképzelni többé, miként hagyhatnánk el a közegét. Akár egy olyan helyi lakos, akinek meg sem fordul a fejében, hogy egy másik városba költözzön. Ezért olyan szándékkal kell a szukkóban ülnünk, mintha az említett módon a „bennszülöttei” lennénk.
(Chájim Elózor Spira rabbi Sáár Jisszochor című könyve)
A krasznai Hillél Lichtenstein rabbi (5739/1979-ben hunyt el az USA-ban), utolsó éveiben súlyos betegségben szenvedett.
Egyszer, szukkosz ünnepén, épp a szukkóban tartózkodott, azonban könnyű volt észrevenni, hogy az ott ülés jelentős kellemetlenséget okozott számára. Egy ott tartózkodó megkérdezte tőle: Rabbi, minden tiszteletem az öné, de bizonyára ismeri, amit a Sulchon Oruch (Orách Chájim 640, 4) ír: „Aki kényelmetlenséget érez, az mentesül a szukkóban való tartózkodás alól”, akkor miért kényszeríti mégis magát, hogy ilyen nehéz körülmények között is a sátorban maradjon?
Lichtenstein rabbi így válaszolt neki:
„Tudod, többféleképpen is lehet értelmezni a Sulchon Oruch ezen szavait. Az egyik út szerint, ami a «psát», azaz az egyszerű alapértelmezés, ha valóban kellemetlenséget okoz számodra, nem vagy köteles a szukkóban lenni.
Van azonban egy másik értelmezési mód is, amit jobban megértünk, ha egy olyan gyerekhez hasonlítjuk, aki ajándékot kapott az apjától. Ám a gyereknek valamilyen okból kifolyólag nem tetszik ez az ajándék. Ezért az apa azt mondja neki: fiam, semmi baj, nem kell megtartanod ezt az ajándékot, ha nem tetszik. Mégis, egy hűséges gyerek értékelni és szeretni fogja azt, amit az apjától kapott.
Ugyanez a helyzet velem is – folytatta Lichtenstein rabbi –, mintha a Teremtő azt mondaná, fiam, nem kell a szukkóban maradnod, ha nehéz neked. De én, mivel szeretem és becsülöm ezt a nagyszerű és szent micvót (parancsolatot), nem akarom feladni, még akkor sem, ha ez megengedett számomra.
(Forrás: „Horáv Mi'Kreszno” című könyv)
Ima a szukkóba lépés előtt.
Ajánló egy korábbi bejegyzéshez „Felkészülés az ünnepekre”
