VáJigás פרשת ויגש, אמרי אש‎

A Tóra útját nem követő tömegekkel nem érdemes számolni – az embernek úgy kell gondolkodnia, mintha ő lenne az egyetlen a világon, aki Isten akaratát teljesíti.

A pársában (46:2-3) ez áll: „És szólt Isten Izráelhez (...) én vagyok az Isten, atyád Istene, ne félj lemenni Egyiptomba”.

Íme Deutsch Dávid rabbi, a dunaszerdahelyi, vágújhelyi és más helységek rabbija (elhunyt 5591/1831) szavai, ahogyan azokat az „Imré Éjs” אמרי אש könyvben hozza:

Annak megfelelően, amit (korábban) már elmondtam, hogy azért mondta Isten a Szináj-hegyen egyes számban: „Én vagyok az Úr, a te Istened”, hogy megtanítson minket arra, hogy minden egyes zsidó úgy tekintsen magára, mintha a Tóra egyedül neki adatott volna.

Még ha sok embert lát is, akik – Isten őrizz – ledobják magukról a Tóra igáját, akkor sem kell velük törődnie, egyáltalán.

Így volt ez Pinchász esetében is, amikor megölte Zimrit, ahogyan az a 4Mózes 25. fejezetében írva van: ő úgy értelmezte, mintha a parancsolat, miszerint „akik buzgólkodnak az Örökkévaló becsületéért megölhetik”, egyedül neki adatott volna Istentől. Pinchász nem törődött azzal, hogy a nemzedék nagyjai (G’doléj HáDor) hallgattak Zimri bűnével kapcsolatosan.

Ugyanezért áll Pinchászra vonatkozóan (4Mózes 25:13), hogy „buzgólkodott Istenéért” egyes számban, mert úgy cselekedte ezt a dolgot, mintha Isten csak az ő Istene lenne, vagyis nem létezne más ember a földön, aki betartaná Isten parancsolatait, ha ő nem.

És ezt mondta Isten, áldott legyen, Jákobnak: „Én vagyok az Isten, atyád Istene”: apád úgy tekintett magára, mintha csak neki egyedül lennék Isten és senki másnak nem, vagyis nem figyelt arra, hogy sokan voltak, akik levetették magukról a Tóra igáját.

Ezért „ne félj lemenni Egyiptomba”, vagyis, ha látod is, hogy az ottani emberek levetik magukról a Tóra igáját, semmiképpen sem fogsz tanulni tőlük, hanem olyan leszel, mint apád ebben a tekintetben.